Samo Edini/ Egyetlenegy

Tudom, nem csak én nem jöttem rá,
Hogy működik e vad világ,
És nem csak én nem látlak álmaimban már.
Ezt a levegőt hányan szívták?
Hány gyermeke volt ilyen szép, és hány
Hasonló születik, nemzedékünkbe tán?

Az egyetlen vagyok, ki vérünket hordozza,
Egyedül én vagyok, aki megnyugtat,
Az egyetlen, aki nem létezhetett,
Nem volna, ha Te nem létezel.

Tudom, nem csak én nem alhatok,
Az ok: aggály, a csapások,
Egyszer én sem kelek többé, én is meghalok.
Megmutattam nekik mosolyom,
Látták a könnyeket a padlón,
Bőrömet harapdálták megint és újból.

De csak én egyedül, nyalhatom vérző varodat,
Egyedül én vagyok, aki vigaszt ad,
Az egyetlenegy, ki nem létezhetne,
Nem élhetne, ha Te nem létezel.

És még mindig bízom a világban.
Hallottam, örökre velem maradsz,
S ezt az életet egyedül nekem adtad.
Csakis emiatt lélegzem még ma,
És ma enyém gyermeki bája.
Elalszom, mert melletted kelhetek fel másnap…

Naiven Ples/ Hiszékeny tánc

Mikor fáj minden szív, s penge szaggatja
Véresre a torkokat, tetemek hullnak,
Az eső mossa el a veszett harcokat,
Felvágja ereid, s ökleid is bemocskolja.

Refr.:
Az utolsó naiv tánc
Nem enged, nehogy szállj,
Szörnyű kép, a nevek mellett áll.
Visszaút?
Az nincs, csak egy hely jut,
Amelyben a sötétség az úr.

Szomjat a szenvedés izzadsággal olt,
Könnyeket mér reád, gőgös ki hős volt,
Ki kanalat hevít, és tablettát zabál,
Lavina zúdul le fejében, s az idő megáll.

Refr.

Ő esőben haldoklik,
Sehol nincsen senki,
Nyugtalanságát maga mögött hagyja,
Véres húsa őrzi meg
Emlékét az ősznek,
Mikor lélegzete végleg megszakadt.